NMI Művelődési Intézet Nkft. Vas Megyei Irodája

  • Hírek
  • Kapcsolat
  • Ismertető
  • Munkatársak

Nemzeti Összetartozás Napja az Őrségben

Kerkáskápolna az Őrség egyik legapróbb falucskája nem kisebbet álmodik évről-évre, minthogy helyszínt ad a tájegység egyik legnagyobb; a nemzeti, megyei és helyi értékeket középpontba helyező megemlékezésének. A Nemzeti Összetartozás Napját 2018-ban június 9-én...


A KOPÉ-Produkció bemutatja: Háry, a nagy kópé

2018. május 14-én Kőszegen komplett zenés népdaljátékot adtak elő az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai, a Kőszegi Vonósok és a Kőszegi Tücskök zenekara a „135+1=A jövő zenéje” program keretében. A KOPÉ-Produkció a kőszegi...


Ifjúsági műhelyfoglalkozások Jánosházán

Egy éven át zajlik az az Ifjúsági műhely címet viselő foglalkozás-sorozat, amit az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája indított az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon című projekt keretében. A műhelymunkának Jánosháza...


Kodály Zoltán gyűjtötte népdalok Rózsabors Műhely módra

A szombathelyi Rózsabors Műhely 2018. május 12-én a kőszegi Jurisics-várban mutatta be Kodály Zoltán bukovinai gyűjtéséből válogatott népdalfeldolgozását. A „135+1=A jövő zenéje” program próbái alatt kerültek kiválasztásra, majd feldolgozásra a bemutatandó dalok. Az...


Olajág-projekt az összetartó közösségért

A szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Kórus 2018. május 10-én délután érzékenyítő koncerttel kápráztatta el a Napsugár Közhasznú Egyesület Napsugár Zenekarának fogyatékkal élő fiataljait a „135+1=A jövő zenéje” program alkalmából. A kórus az ELTE Savaria Egyetemi...


Ünnepi programzárás Vas megyében

A „135+1=A jövő zenéje – Ifjúsági közösségfejlesztő program Kodály Zoltán emlékére” elnevezésű program megyei utolsó záróelőadása két fogyatékkal élőkből álló csoport összefonódásából született. Lélegzetelállító műsorukat a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi...


„Egy dalos napom” a Csepregi Csicsergőkkel

A „135+1=A jövő zenéje” program helyi zárásaként a Csepregi Csicsergők fiataljai egyedülálló műsort mutattak be 2018. május 11-én a csepregi Petőfi Sándor Művelődési - Sportház és Könyvtár színháztermében. A Vas megyei városban működő Csepregi Vegyeskar Egyesület...


„Metszéspont” műhely Vasban

Vép város fogadta be az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája által kezdeményezett szakmai műhelysorozatot, amely ráirányítja a figyelmet arra, hogy a társadalomfejlesztési, valamint az egyének mentális egészségének fejlesztését szolgáló folyamatok...


Pünkösdi kiadványbemutató Nádasdon

Pünkösdvasárnap tartotta kiadványának bemutatóját a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat kialakításában részt vevő „Együtt Nádasdért” Faluszépítő és Fejlesztő Kulturális Egyesület és annak Népfőiskolai Tagozata. Az élő hagyományokkal rendelkező Vas megyei településen...


Őseik példáját követik a herényiek

Szombathely herényi városrésze újabb mérföldkőhöz érkezett a közösségfejlesztésben, a helyi társadalmi szerepvállalás megerősítésében. A jövőre negyedszázados működését ünneplő Herényi Kulturális és Sportegyesület is csatlakozott az NMI Művelődési Intézet által...


Kerekasztal körül a Vasi Hegyhát kulturális kincseinek gyarapítói

Gersekaráton tartotta 2018-as tavaszi találkozóját a Vasi Hegyhát Közkincs Kerekasztal, amelynek évek óta aktív tagja az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája. A házigazda Örökségünkért Egyesületet Hári Antalné, a civil szervezet elnöke mutatta be, aki részletesen...


Citerán pendülő dallamok Kenyeriben

A kenyeri ifjak a „135+1=A jövő zenéje” programot rendhagyó énekórával zárták, amelyre minden helybeli népdal és citerakedvelőt szeretettel vártak. A csilingelő hangú diáklányok megmutatták informatikai felkészültségüket is, amikor a prezentációjukkal a Kodály-módszer...


Megszámlálhatatlan népdal a kemenesmagasiak ujjaiban

Értő, hiteles előadás és lankadatlan figyelem kísérte a „135+1=A jövő zenéje” programban résztvevő Vidróczki Csoport nyílt főpróbáját. A faluban zajló felújítások és infrastrukturális fejlesztések miatt az iskolába szorult a szép számú közönség. A helyi és környékbeli...


Esti Ca-Fe Vasváron

Színes zenei kavalkáddal zárult május 11-én a „135+1=A jövő zenéje” program ifjúsági közösségfejlesztő folyamata Vasváron. A városi zeneiskola diákjaiból és tanáraiból álló Ca-Fe Band tartalmas esti produkciót adott elő, amit még piros és zöld lámpákkal is...


Ritmusra csillogó szempárok Rumban

A Rumi Rigók dalos csalogányként meséltek fogyatékkal élő társaik fészkében, a zene, a művészet szépségeiről, értelméről. A résztvevő gyermekek és az őket gitáron kísérő felnőttek megtapasztalták az előadás során, hogy a zene mennyire érzékennyé tesz és képes láttatni...


Világvarázslók Virágjátéka Kodály Zoltán emlékére

A sorkifaludi Gárdonyi Géza Körzeti Általános Iskola másodikos osztályközössége a 135+1=A jövő zenéje program keretében varázslatos záróműsorral készül. 2018 áprilisában, májusában próba próbát követ a Vas megyei település általános iskolájában, melyet az NMI...


Alternatív Képszínház „A Csitári hegyek alatt”

A szombathelyi Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. fiataljainak közössége a 135+1=A jövő zenéje programhoz csatlakozva különleges színpadi előadással készül. A 2018. április 24-i próbát az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának...


A Rumi Rigók Kodályról dalolnak

A Rumi Rajki István Általános Iskola angyalhangú gyermekkara 2018. április 12-én tartotta második próbáját a 135+1=A jövő zenéje program keretében. A Vas megyei település Rumi Rigók elnevezésű gyermekkara 2017 tavaszán alakult. Az iskola alsó tagozatos diákjaiból álló...


Civil randevú a Honismeret Napján

Találkozóra hívta a Vas Megyei Honismereti Egyesület Vas megye helytörténettel, hagyományőrzéssel, örökségvédelemmel foglalkozó közösségeit. Az első alkalommal meghirdetett Civil Randevúra a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban került sor 2018. március 24-én. Ez...


Vasban civilben másodízben

A 2017. novemberi találkozó hasznosságán felbuzdulva 2018 márciusában újra fórumra gyűltek össze a Vas megyében működő közművelődési, kulturális civil szerveződések képviselői; akik a közművelődési intézmények vezetőivel, a közösségi színtereket fenntartó...


A magyar kultúra napja Vas megyében

Vas megye 216 településéből 29-ben tartottak megemlékezést a magyar kultúra napján. 7 községben első alkalommal került sor közösségi programra, amely a kulturális közfoglalkoztatottak agilis szervezőmunkáját dicséri. Leggyakrabban a versek és népdalok köré...


Télbúcsúztató Szarvaskenden

Ötödik alkalommal rendeztek gasztronómiai fesztivált a településen, ahova az NMI Művelődési Intézet értékasztallal készült. Szarvaskend községe Vas megye déli részén, a Körmendi járásban található.  Alacsony lélekszáma ellenére rendkívüli hagyományteremtő és...


Közösségszervezés alapszak népszerűsítése az ELTE Savaria Egyetemi Központban

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ 2018. február 7-én tartotta harmadik nyílt napját. Erre az alkalomra az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának munkatársai tájékoztatással készültek az érdeklődők számára. A szombathelyi egyetem februári nyílt napján a...


Emlékeztető dallamok Horvátlövőn

2017. december 8-án újabb mérföldkövéhez érkezett a Vashegy első horvát nemzetiségi tájháza megalapításának folyamata. A Horvátlövő gradistyei dialektusú horvát népénekei, liturgikus népi énekei és imádságai, epikus költemények című, Kovács Géza helytörténész által...


Tájház – az értékek koronája Gencsapátiban

2017. november 21-én az értékfeltáró és jövőtervező folyamatok mellett egy tájház létrehozásának jelentőségéről és a benne rejlő közösségerősítő lehetőségekről szervezett fórumot a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár, valamint az NMI Művelődési Intézet. A Kézbe...


Közös hangok verselők és zenélők között

A Vas megyei Újrahangolt vasi költők elnevezésű ifjúsági közösségfejlesztő mintaprogram a vers és a zene, a különböző generációk és az összekovácsolódott közösségek 2017. decemberi Vépen megrendezésre került ünnepén teljesedett ki. 11 fiatal 3 mentorral alkotott és...


Elindult az „Újrahangolt vasi költők” projektje Vas megyében

„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Kodály Zoltán szavai egybecsengenek azzal a gondolattal, amely az „Újrahangolt vasi költők” programjának célkitűzése. Talán azzal lehetne kiegészíteni a nagy...


A gencsapáti helytörténeti gyűjtemény jövője

A „Kézbe adott népi hétköznapok” című programsorozat első alkalmára 2017. november 21-én kerül sor Gencsapátiban a művelődési ház, a község értékeinek gyarapításáért tenni akaró helyiek és az NMI Művelődési Intézet Nkft. szervezésében. A program Vas megye valamennyi...


Nyárzáró szakmai délután Gersekaráton

2017. szeptember 14-én az NMI Művelődési Intézet munkatársai szakmai délutánon vettek részt Gersekaráton. A programon jelen voltak a Vas megyei iroda módszertani referensei, munkatársai, asszisztensek és koordinátorok; valamint képviseltették magukat a mikrotérség...