Támogatott képzések

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban Művelődési Intézet) küldetése, hogy a közösségeket képessé tegye saját értékeik felismerésére és az ebből adódó lehetőségek kiaknázására. Ennek támogatására képzések, tudásmegosztó alkalmak és képzésfejlesztés révén szeretné a megfelelő szakmai utánpótlást biztosítani.

Különösen aktuális ez a küldetés az 1997. évi CXL. törvény módosítása révén, amely minden közösségi színtérben min. középfokú, minden intézményben min. felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkező munkatárs alkalmazását írja elő. Célunk a diplomás szakemberek képzésének támogatása a felsőfokú képzőhelyekkel együttműködve, azonban széles rétegek számára valamely bemeneti vagy kimeneti feltétel révén a diplomát adó képzések nem elérhetőek, ezért a közép- vagy felsőfokú végzettségüket szakmai (OKJ-s) képzésekkel tudják megszerezni.

A fenti célokkal összhangban a Művelődési Intézet 2018 júniusától az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának támogatásával a közművelődési szakmai munkakörben elhelyezkedni kívánók számára térítésmentesen igénybe vehető szakmai képzések elvégzésére kínál lehetőséget.

Összesen hét középfokú és két felsőfokú OKJ-s szakmai képzési csoportban kétszáz fő részvételével indítjuk el a szakmai képzési programunkat, amelyet lehetőség szerint minimum 3 éven keresztül biztosítani kívánunk, hogy az intézmények és színterek meg tudjanak felelni a törvényben előírt kötelezettségeiknek.

A programban elsősorban a felnőttképzési törvény szerint engedélyezett Közművelődési szakember I. bármely diplomára épülő, valamint Közművelődési és közönségkapcsolati szakember érettségire épülő, szakmai végzettséget nyújtó OKJ képzésekben való részvételre nyílik lehetőség. Ezen túl azonban Európai Uniós támogatással további rövid idejű szakmai továbbképzések is várhatóak az év folyamán ugyanezen a honlapon. Jelenleg a Cselekvő közösségek projektben érhetők el még támogatott képzések: www.cselekvokozossegek.hu.

Jelentkezni lehet május 28. – június 24. között online linken, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el. A jelentkezés feltételei a közpénzekről szóló rendelkezések és a támogatási szerződés feltételei alapján:

  • Az 1997. évi CXL. törvény 78/I. § szerinti közművelődési intézmény vagy közösségi színtér, vagy ezek fenntartója delegálhat résztvevőt saját munkatársai közül, vagy olyan személyt, akit később foglalkoztatni kíván.
  • Az 5.000 fő alatti népességszámú településeken foglalkoztatott vagy foglalkoztatni tervezett intézmények, színterek delegálhatnak, nagyobb településről csak akkor fogadunk jelentkezőt, ha maradnak ki helyek.
  • Egy szervezet egy személynek adhat szándéknyilatkozatot a képzésre történő delegáláshoz. A szándéknyilatkozat leadása kizárólag OKJ-s képzésre történő jelentkezés esetében szükséges.
  • A szándéknyilatkozatot adó szervezetek a képzést eredményesen elvégző delegáltjukra továbbfoglalkoztatási/foglalkoztatási szándékot fejeznek ki a szándéknyilatkozat sablon kitöltésével, és annak az első képzési napon történő leadásával.

A szándéknyilatkozat sablon itt letölthető.

Június 10-e után csak a fennmaradó helyekre folytatódik tovább a jelentkezés.

Támogatott képzések:

Képzés megnevezése óraszám helyszín
Közművelődési szakember I.(bármely diplomára épülő) OKJ képzés 340 (ebből 160 óra e-learning)

23 képzési nap, ősztől indul, heti 1 nap

Budapest

Kaposvár

Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (érettségire épülő) OKJ képzés 900 óra (ebből 440 óra e-learning)

46 képzési nap, július első hetében indul, heti 1-2 nap

Budapest

Miskolc

Salgótarján

Békéscsaba

Pécs

Szombathely

Veszprém

Közművelődési szakértő képzés 60

(ősztől indul)

Budapest
Közművelődési kiválóság modell I-II. 60

(ősztől indul)

Budapest

Amennyiben bármely képzésünk felkeltette érdeklődését, érdemes mielőbb jelentkezni, ugyanis a regisztráció a jelentkezések sorrendjében történik, így amennyiben a maximális jelentkezőszámot (20 fő/csoport) elérik az egyes képzési csoportok, akkor a továbbiakban az adott képzésünk kizárólag térítési díj megfizetése mellett vehető igénybe egy későbbi időpontban.

Az egyes képzéseinkhez kapcsolódó további információkat honlapunkon láthatják: https://kozossegimuvelodes.hu/kepzesektamogatott-kepzesek/okj-s-kepzesek/

A képzési helyszín kiválasztásra az online jelentkezés során van lehetősége a jelentkezőnek, az alábbi felületen: https://kozossegimuvelodes.hu/kepzesektamogatott-kepzesek/tamogatott-kepzesek/ honlapon hamarosan elérhető Jelentkezem fül alatt, amely május 28-tól június 24-ig lesz elérhető.

Jelentkezési lap

A képzésekkel és jelentkezésekkel kapcsolatos bővebb tájékoztatást a Művelődési Intézet Kultúrakutatási és Képzési Igazgatóság felnőttképzési csoportjának kijelölt munkatársai nyújtanak. Bármely kérdés esetén állnak rendelkezésre a kepzes@nminkft.hu e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámokon:

Barnucz Anita: 06 20 322 9276

Szabó Tünde: 06 20 322 9991

A felhívás szabadon terjeszthető a közművelődési intézmények körében.

(Előzetesen minden kulturális statisztikát kitöltő szervezet megkapja az erről szóló felhívásunkat a benyújtott kulturális statisztikában megjelölt e-mail címén 2018. május 23-án.)