A kulturális motiváció és az értékszemlélet áll a Nemzeti Művelődési Intézet X., jubileumi konferenciájának középpontjában – a rangos szakmai tanácskozásra 2018. november 7–8-án kerül sor. A konferencia a Kulturális Központok Országos Szövetségével együttműködésben valósul meg. 

A stratégiai konferenciák sorát 2012-ben indította el a Nemzeti Művelődési Intézet: minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel, a közösségi művelődés országos folyamatait vizsgálja a rendszeresen sok érdeklődőt vonzó tudásmegosztás. Az eddigi alkalmak során a konferencia többek között a hálózatosodás, a kulturális együttműködések, a kultúra nemzetépítő szerepe, a kulturális terek és a kulturális gazdaságfejlesztés aktuális kérdéseit is vizsgálta. A jubileumi tanácskozás fókuszában ezúttal a kultúra motiváló ereje, s ennek kiemelt területeként a kultúra egészét átszövő értékszemlélet áll.

A tanácskozás első napján szó esik a kultúráról és tanulásról, mint értékről, a kulturális motivációról, az érték szociológiai megközelítéséről, valamint települési közösségeket megmozgató értékfeltáró jó gyakorlatokról. A konferencia második napján az előadásokat Szankra és Kunszállásra látogató tapasztalati tanulási alkalmak, más néven látóutak teszik még élőbbé, melyekre korlátozott számban lehet jelentkezni.

A konferencia megvalósulását a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 projekt támogatja.

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: a jelentkezéseket október 26-ig fogadják a szervezők.

A jelentkezési űrlap, a pontos helyszín és a részletes program hamarosan elérhető lesz a honlapunkon.

Helyszín: Lakitelek Népfőiskola (Lakitelek, Felsőalpár 3.).

Programterv (hamarosan)

Regisztráció