„Közösségek a művelődés és képzés világában” címmel rendezett tudományos konferenciát és szakmai találkozót Durkó Mátyás, a Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszék alapító professzorának emlékére a Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.

A kétnapos eseményre csaknem 200, a felsőoktatásban és a közművelődési intézmények különböző területein tevékenykedő szakember érkezett a Debreceni Egyetemre, ahol idén 7. alkalommal rendeztek tanácskozást az egykori tanszékalapító emléke előtt tisztelegve.

Debrecen történetében, fejlődésében központi szerepet töltött, illetve tölt be a kultúra. A város művelődéstörténetét évszázadok során a kétféle tudásforma, a gyakorlati és a szellemi szinergia jellemezte. Debrecen már a 16. századtól a régió tudásközpontja és ma sincs ez másként. Az évszázadok alatt felhalmozott műveltség, az ipar eredményei, valamint a Debreceni Egyetem tudományos és szellemi potenciálja együttesen teszik a várost 21. századi tudásközponttá – fogalmazott köszöntőjében Szentei Tamás, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának vezetője.

A konferencia anyaga, tematikája kedves téma az egyetem számára, hiszen az itt elhangzottaknak valamennyien haszonélvezői vagyunk – mondta megnyitójában Bartha Elek. A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, aki kiemelte: a több mint hat évtizedre visszanyúló képzés sok változáson ment át az idők folyamán, de mindig meg tudott újulni a társadalom és a munkaerőpiac elvárásainak megfelelően, hogy olyan diplomás szakembereket képezzen, akik sikeresen tudják működtetni a kulturális intézményeket.

A rendezvény kiemelt programja a „Közösségi művelődés a Kárpát-medencében” elnevezésű kerekasztal-beszélgetés volt, amelyre Szerbiából, Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából, vagyis valamennyi magyarlakta területről érkeztek vendégek, hogy közösen vitassák meg az eredményeket és  a lehetőségeket – emelte ki Juhász Erika. A Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék vezetője hozzátette: a szekcióülések témái is kiemelkedőek voltak, hiszen szó volt a felsőoktatási kutatások eredményeiről, az egyetemi hallgatók karrierterveiről, illetve napirenden volt a jelenlegi képzési helyzet értékelése is.

Durkó Mátyás felesége és lánya Budapestről üdvözölték a konferencia résztvevőit, hangsúlyozva köszönetüket, amiért a Debreceni Egyetem fenntartja Durkó Mátyás emlékét, és folytatja az általa megkezdett munkát. A konferencián adták át a Durkó Mátyás Emlékérmet, amelyet idén Boga Bálint gerontológus vehetett át az időskori művelődés és képzés területén végzett kutatómunkájáért.

Forrás: Sajtóiroda – BZs, Debreceni Egyetem