Egy szép konyhakert nem csak a szemet gyönyörködteti, hiszen zöldségei és gyümölcsei az ételeinket gazdagítva egészséges, fenntartható forrásból származó táplálékkal örvendeztet meg. „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programban” ezek a csodálatos, s remélhetőleg egyre gyarapodó számú zöld szigetek mérettetnek meg egymással Kárpát-haza szerte.

A programon minden határon innen és határon túl lévő település önkormányzata, szervezete vagy akár magánszemélye részt vehet. Első körben egy vállalkozó szellemiségű szervezőnek (szervezetnek vagy magánszemélynek) a településen kell meghirdetni „A legszebb konyhakertek” versenyt, összegyűjteni a jelentkezéseket, lezsűrizni a nevezett kerteket, majd a kategóriák első helyezettjei közül a legszebbeket jelölni Magyarország legszebb konyhakertje országos díjra.

Az országos verseny kezdeményezői szeretnék, ha minél több településen „A legszebb konyhakertek” helyi verseny lefolytatásával összegyűjtenék azokat a kertművelőket, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől tanultak, vagy olyan saját módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termelnek.

A program célja, hogy a kertművelők munkája a versenynek köszönhetően kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljenek konyhakertet, hiszen így az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat tovább öröklődhet a generációk között.

A csatlakozásra 2018. április 30-ig van lehetőség.

Bővebb információ…