Hagyományos mesterségek a cigány/roma közösségekben – ebben a témakörben tett közzé versenyfelhívásokat a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye a fenntartójával, valamint a Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központtal (NeRok) közösen hirdet két megmérettetést. Az egyikre általános iskolás és tanodás diákok, a másikra felsőoktatásban tanuló szakkollégisták jelentkezhetnek.

„A Gandhi Gimnázium immár közel 25 éve oktat és nevel hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekeket azzal a céllal, hogy belőlük majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt váljék” – tájékoztat Jakab Natália, a Gandhi Gimnázium igazgatóhelyettese.

„Iskolánk kínálatában ehhez igazodva szerepel a többi közt a beás és a lovári nyelv, valamint a cigány népismeret tantárgy oktatása, és kimondottan hagyományőrző programokat is szervezünk: ilyen volt például az a pályázati projektünk, amelynek keretében nyolc tanulmányúton vettek részt diákjaink, az ország különböző részeiben hagyományos cigány/roma foglalkozások képviselőit keresték fel és tekintették meg munka közben. Ebbe a sorba jól illeszkedik a mostani kezdeményezésünk is, melyet a Cigányság világnapja apropóján indítottunk útjára.”

Az általános iskola felső tagozatára járó, 4 fős tanuló- és tanodás csoportok cigány népismereti vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. A jelentkezési határidő február 28.

A nevezőkre azt követően még előzetes feladat is vár: valamely hagyományos cigány mesterség egy még élő képviselőjének életútját, munkásságát kell feldolgozniuk kisfilm, hangfelvétel, írott dokumentum, stb. formában. Magára a vetélkedőre április 17-én kerül sor, és a szervezők segédanyagokat is megadtak a felkészüléshez.

A cigány/roma szakkollégista hallgatók tanulmányi versenyre nevezhetnek, és ennek február 28-i határidejéig egy rövid összefoglalót is le kell adniuk a majdani pályamunkáikból. Utána ugyanis egy hónapjuk lesz arra, hogy a témához (hagyományos mesterségek a cigány/roma közösségekben) kapcsolódóan tanulmányt írjanak, április 17-én pedig prezentáció formájában is bemutatják majd a dolgozataikat.

„Több szempontból is érdekes az, hogy egyféle témában mutatják meg tudásukat általános iskolából, tanodából és szakkollégiumból érkező fiatalok – mondja Dezső Gabriella, a társzervező NeRok szakmai vezetője. Egyrészt a kisebbek játékosabb formában, míg a felsőoktatásban tanulók tudományosabb alapossággal dolgozzák fel ugyanazt a kérdéskört; másrészt így már általános iskolás korú gyermekeket is közelebb hozunk a felsőoktatáshoz, tudatosabban készülhetnek a pályaválasztásra. Mindezen felül pedig tudatosítani igyekszünk, hogy azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akiknek szűkösebbek az anyagi lehetőségeik, de motiváltak és tanulni szeretnének, végig van lehetőségük támogatáshoz jutni – általános iskolás korban a tanodákon keresztül, középiskolában az Arany János Kollégiumi Program segítségével, míg az egyetemi évek alatt szakkollégiumi támogatással.”

A részletes versenyfelhívások a www.gandhigimi.hu és a www.nerok.hu honlapokon találhatók meg. Mindkét vetélkedés legjobbjaira értékes nyeremények várnak. A szakkollégisták megmérettetésének fődíja 2 db háromnapos bérlet az idei Pécsi Egyetemi Napok (PEN 2018) rendezvényeire. Az eredményhirdetéseket ráadásul még különlegesebbé teszi, hogy mindkettőn részt vesz, majd végül színpadra is lép Mohamed Fatima énekes, előadóművész.

Forrás: OrientPress Hírügynökség