Települési Értéknapok Veszprém megyében

Megyei irodák / NMI Művelődési Intézet Nkft. Veszprém Megyei Irodája

A 2017-es év októberében és novemberében négy helyszínen valósult meg a Települési értéknapok Veszprém megyében elnevezésű projekt, az NMI Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodájának szervezésében.

A megyei iroda azokat a településeket célozta meg, ahol még nem jött létre települési értéktár bizottság, de szándékukat fejezték ki a megalakítással kapcsolatban, illetve ennek megvalósítására nyertek hungarikum pályázatot.

Dr. Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora a törvényi hátteret és az értéktárak kialakításában rejlő lehetőségeket ismertette.

Bazsó Gabriella és Hoffner Tibor, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért képviselői a fiatalok értékfeltáró munkába való bevonásának lehetőségeit mutatták be.

Mihalcsik Márta, módszertani referens a Veszprém megyei iroda 2013 óta folytatott munkájáról és az elért eredményeikről adott színes képet.

Nagy érdeklődés mellett zajlottak le Magyarpolányban, Békáson, Káptalantótiban és Malomsokon ezek a tájékoztató rendezvények, ahol a helyiek értékeik bemutatásával, kiállítással, kulturális műsorral és gasztronómiai bemutatóval is készültek.

Békáson 2017. november 30-án már megalakult a helyi értéktár bizottság, ami egyben Veszprém megye 100. helyi értéktára. Magyarpolányban, Káptalantótiban és Malomsokon pedig hamarosan, néhány héten belül létrehozzák a települési értéktár bizottságot.

Mihalcsik Márta