Lezárultak a népi kézműves képzések Komárom-Esztergom megyében

Megyei irodák / NMI Művelődési Intézet Nkft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája

Komáromot követően Kisbéren, Esztergomban és Tatabányán folyatódott a Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája és a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület együttműködésében szervezett népi kézműves képzés.

A 28 órás foglalkozásokon az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Programban részt vevő munkatársak ezúttal is különféle kismesterségek munkamódszereivel, népi hagyományokkal, ősi technikákkal és anyagokkal, valamint azok felhasználhatóságával ismerkedhettek meg, képzési és pályázati lehetőségekről kaptak információt, vállalkozások életútjába nyertek betekintést.

Kisbéren 2017. november 14-15-én, illetve 21-22-én a Wass Albert Művelődési Ház és Könyvtár, Tatabányán november 21-22-én és 28-29-én a Szlovák Ház, Esztergomban pedig a november 16. és december 7. között négy alkalommal a Szentgyörgymezői Olvasókör adott otthont a foglalkozásoknak.

A gyakorlati oktatás keretén belül a résztvevők a szálas anyagok megmunkálása és felhasználása, a baba- és textiljáték-készítés különböző technikái mellett – helyszínektől függően – a szövés-fonás paraszti kultúrában jellemző régi és mai alkalmazhatóságával, a hímzés, a vesszőfonás, továbbá az agyagozás-fazekasság játszóházi foglalkozásokon is hasznosítható fogásaival ismerkedhettek meg. Ezzel együtt lehetőség nyílt sokféle tárgy megalkotására: a résztvevők keze nyomán – többek között – csuhéból font tárgyak, így például angyalkák, virágok és alátétek; pólyás babák, kötözött népi babák, sablon alapján varrható, illetve Waldorf babák; keresztszemes könyvjelzők, lapos hímzéssel készített keszkenők; vesszőből font kosarak és egyéb tárgyak; valamint agyagedények, sípok, lapkerámiák készültek.

A foglalkozásokat a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesülettől érkezett előadók, oktatók tartották: az egyesület vezetője, Nagy Boldizsárné szövő-hímző és Karászek Mária szövő, Robotka László csuhéfonó, Raj Péterné játszóházvezető, Varga Mónika hímző és Nagy Vincéné hímző-csipkekészítő, Janka Ferencné, Süveges Zoltánné, Robotka Ernőné és Szakmári Ildikó babakészítő, Szapu Krisztina vesszőfonó, valamint Bertáné Lőcsei Krisztina fazekas segítette a résztvevőket a technikák elsajátításában, gyakorlásában.

A képzésről – egyebek mellett – a következő résztvevői vélemények születtek:

„Rengeteg ötletet kaptunk, amelyeket könnyedén át tudunk adni falunk lakói részére, amihez az oktatók technikai segítséget is adtak. Egyszerű, gyors, ugyanakkor precíz oktatásban vehettünk részt. Nagyon szívesen részt vennék hasonló hagyományőrző népműves képzésben.”

„A négy alkalom jó lehetőség volt arra, hogy különböző népművészeti kézműves szakmai napokon keresztül ötleteket meríthessünk további munkánkhoz. A felkért szakemberek a népművészet egy-egy szakmáját kiválóan képviselték. A képzés sikerélményt adott minden résztvevőnek, akik a saját maguk által készített műveket haza is vihették.”

„A kezdeményezést jónak tartom. Számomra sok újdonságot tartalmazott a képzés, melyeket a gyerekekkel való játékban és alkotómunkában remekül tudok hasznosítani. A képzésen négy kiváló szakembert ismerhettünk meg, akik mindig segítséggel érkeztek, hogy gördülékenyen folyjék az oktatás.”

„Nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam. Az itt szerzett ismereteimet a jövőben is hasznosítani fogom. Különösen az agyagozás tetszett. Fontosnak tartom, hogy a népi kézműves foglalkozásokat a mai generáció is jobban megismerje. A tanárok mind szakmai felkészültségükben, mind emberileg nagyon jók voltak.”

Nádasi Dóra