Képzés az önálló alkotás örömével

Megyei irodák / NMI Művelődési Intézet Nkft. Pest Megyei Irodája

Pest megyében is nagy sikerrel zajlott a Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja. Az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Programban résztvevő közfoglalkoztatott munkatársak részére meghirdetett belső képzés az NMI Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége együttműködésével valósult meg.

A képzés azzal a céllal indult, hogy a hallgatók elsajátítsanak alapismereteket, képességeket a népi hagyományok területéről, és az ősi technikák, kismesterségi munkamódszerek és a régi hagyomány segítségével megismerjék az önálló alkotás örömét. A tanfolyamok hallgatói betekintést nyerhettek a Magyarországon meglévő népi kézműves mozgalomba, tájékoztatást kaptak a különböző informális és non formális képzésekről, eseményekről, pályázati lehetőségekről, a népi kézműves életutakon keresztül pedig a kézműves vállalkozásokba pillanthattak bele.

Pest megyében 2017. november 13. és 2017. november 24. között négy helyszínen 4 képzési csoportban zajlott le a program, összesen 32 fő részvételével.

Gödöllőn a Művészetek Háza, Cegléden a Kossuth Művelődési Központ, Vácott a Madách Imre Művelődési Központ, Dabason pedig a Kossuth Művelődési Központ adott otthont a programnak.

A képzés szakmai színvonalát az Iharos Népművészeti Egyesület garantálta. Minden helyszínen azonos tematikájú képzési program várta az érdeklődőket népi iparművészek tolmácsolásában. Ament Éva a rongybaba, textiljátékok, logikai játékok készítését, Nagy Gyöngyi a gyöngyfűzést, Kamocsay Judit a szövést, fonást és Zsigmond Zsuzsa a csuhé felhasználást szerettette meg a résztvevőkkel.

A program nagy sikert aratott a hallgatók körében.

Antalné Kristóf Edina így írt levelében: „Köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy eljuthattunk a héten erre a képzésre! Rendkívül sokat jelentett számomra, számunkra. Csodálatos tanárok csodálatos dolgokat mutattak be nekünk, és ráadásul úgy, hogy azt mi is tovább tudjuk adni kézműves-foglalkozáson. Nagyon sokat tanultam és nagyon sokféle kézműves ágba tekinthettem bele gyakorlati módon is.”