II. Veszprém Megyei Értékünnep

Megyei irodák / NMI Művelődési Intézet Nkft. Veszprém Megyei Irodája

Példaértékű az az összefogás, amely az értékőrzés területén kialakult Veszprém megyében a települési önkormányzatok, az intézmények, a civil szervezetek és a magánszemélyek között. Erre az együttműködésre alapozva az NMI Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodája a Veszprém Megyei Önkormányzattal egy új kezdeményezést indított útjára 2016-ban a Veszprém Megyei Értékünnep megszervezésével, hagyományteremtő szándékkal. Első alkalommal a rendezvény helyszíne Herend volt.

2017. november 24-én Alsóörs adott otthont a programnak, mivel a település aktív és kiemelkedő szerepet tölt be a hungarikum mozgalomban.A közel 120 érdeklődőt vonzó eseményre Komárom-Esztergom és Fejér megyéből, valamint a Kárpátaljáról is érkeztek vendégek.

A konferenciát házigazdaként Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere; Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Kárpáti Árpád, a Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Megerősítették, hogy nagyon sok helyi érték vesz körbe bennünket, csak észre kell venni ezeket. A helyi értékőrök közösségük legértékesebb tagjai, hiszen vigyáznak hagyományainkra, örökségünkre.

Nagy büszkeségük, hogy Alsóörs több értékével is bekerült a Veszprém Megyei Értéktárba, mint a permi vöröskő és a Balaton-felvidéki vert csipke, emelte ki Gaál Dezső, a helyi értéktár bizottság elnöke.

Dr. Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány (PTFA) elnöke a Kárpát-medencei hungarikum mozgalom 2012 óta elért eredményeiről beszélt. Kiemelte, hogy Veszprém megye mindig meghatározó szerepet töltött be az értékőrző tevékenységben, mostanra közel 100 helyen alakult meg a megyében helyi értéktár bizottság. Elmondta azt is, hogy 2018-ban új szakasz kezdődik, amelyben új feladatokat kell megfogalmazni a munkában résztvevők számára. Fontosnak tartja a nemzeti értékek megjelenését az oktatásban.

Mátyus Aliz író, falukutató a Diák-átrándulás elnevezésű, fiatalokat aktivizáló kezdeményezéséről mesélt, ami erősíti kötődésüket családjukhoz, a szomszédsághoz és szülőföldjükhöz.

Ezt a gondolatot folytatta Mógerné Molnár Ildikó, a Csabrendeki Települési Értéktár Bizottság titkára. A település fiataljai több éve erősítik a Pannon Ifjúsági Értékőrök tevékenységét, sikeres projekteket valósítanak meg.

Bajna község múltját és jelenét, helyi értékeit Pallagi Tibor polgármester és Hudoba Gyula, az értéktár bizottság elnöke mutatta be. Büszkék arra, hogy már hét helyi értékük bekerült a megyei értéktárba. Ezek közül a résztvevők a bajnai kontyot közelről is megnézhették, a bajnai rétest pedig megkóstolhatták.

A Kárpátaljai Magyar Értéktár képviseletében Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke beszélt munkájukról, amihez az indíttatást Lezsák Sándornak, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány vezetőjének Kárpátalján tett 2011-es látogatása adta. Azóta több kérdőíves felmérés és értékgyűjtő kollégium is zajlott a területen. A külhoni értéktárba bekerült értékeik: a beregi szőttes és hímzés, a kárpátaljai archaikus ima, a Rákóczi-kultusz Kárpátalján, a Vereckei honfoglalási emlékmű, a salánki hordó és a magyar orgona.

Dr. Baloghné Uracs Marianna, az NMI Művelődési Intézet Észak-Dunántúli Központjának vezetője bemutatta a megyei iroda értékőrzés területén 2013 óta végzett munkáját és elért eredményeit. Kiemelte, hogy Veszprém megye meghatározó szereplője a hungarikum mozgalomnak és ennek erős közösségi alapja van.

A szünetben az érdeklődők megtekinthették a települési érték asztalok kiállítását, melyet a települések és értéktár bizottságok a helyi értékeikből állítottak össze. Láthattak helytörténeti tárgyakat, fotókat, nívós kiadványokat, népművészeti alkotásokat és kóstolhattak jellegzetes gasztronómiai finomságokat is. Bemutatkozott Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület (Kiscsősz), a KÖSZI (Taliándörögd), Mencshely, Nemesvámos, Nyárád, Paloznak, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány (Veszprém), valamint Bajna (Komárom-Esztergom megye), és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (Szürte).

A megye Népművészet Ifjú Mesterei és népi iparművészei mesterség bemutatókat és kézműves-foglalkozásokat tartottak. A vendégek megcsodálhatták az Alsóörsi Csipkeműhely vert csipkéit, a Paloznaki Hímzőkör Balaton-felvidéki hímzéseit, Czefernekné Tenk Bernadett lószőrékszer-készítő (Veszprém), Czeglédyné Budai Katalin bútorfestő (Bakonynána) és Gáspár Marianna bőrműves (Öskü) alkotásait.

Ünnepélyes keretek között adta át Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság elnöke az emléklapokat és plaketteket a Veszprém Megyei Értéktárba 2017-ban felvett 10 érték felterjesztőjének. Ezek: a balatonudvari műemléktemető és szív alakú sírkövek, a Csopaki Kódex – Csopaki Olaszrizling Eredetvédelmi Borkódex, a Csopaki Olaszrizling, a csopaki Plul malom, a lovászpatonai Árpád-kori műemlék – evangélikus templom, Pápa (mező)város középkori oklevelei és pecsétje, Petőfi Sándor költővé érésének pápai motívumai és dokumentumai, valamint a pápai Edvy malom fogadó és barokk udvarház.

A rendezvényt kulturális műsor zárta, melyen nagy sikerrel léptek fel a kiscsőszi Hunyorgók Bábcsoport tagjai és a devecseri Fláre Beás Együttes.

Mihalcsik Márta