A Szín Közösségi Művelődés 22. évfolyamának 2. lapszáma a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás kiemelt projekttel foglalkozó tematikus számként a közösségi szemléletű intézményi működésre irányuló szakmafejlesztési törekvésekből nyújt ízelítőt. Az NMI Művelődési Intézet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum mint konzorciumvezető, valamint az Országos Széchényi Könyvtár partnereként vesz részt az ágazati összefogással megvalósuló fejlesztőmunkában.

A projekt előrehaladását és a közösségi művelődésben jelentkező eredményeit, javasolt gyakorlatait a Szín Közösségi Művelődés tematikus lapszámaiban kísérheti figyelemmel a szakma: a projekt zárásáig összesen három ilyen lapszámmal jelentkezik a közösségi művelődés egyedülálló szakmai folyóirata.

Az első ilyen jellegű lapszámból az Olvasó megismerheti a projekt kereteit, célrendszerét, szakmafejlesztési jelentőségét és első kézzelfogható eredményeit – köztük az első alkalommal megrendezett országos szemléletformáló rendezvénysorozatot, a Közösségek Hetét –, s bepillantást nyerhet a közösségi szemléletű intézményi működtetés szellemiségét képviselő közművelődési gyakorlatokba.

Tartalom:

MOZAIK – Cselekvő közösségek 2016. június – 2017. július

KONZORCIUM

Kárpáti Árpád: „Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.”

Dr. Cseri Miklós – Dr. Arapovics Mária: Cselekvő közösségek, társadalmi múzeumok

Dr. Tüske László: „…mára a könyvtár valóban mindenkié” – A Cselekvő közösségek projekt és az Országos Széchényi Könyvtár

Beke Márton: Találkozó párhuzamosok – A Cselekvő közösségek projekt és a kulturális törvény módosításának összefüggései

HELYZETFELTÁRÁS

Dr. Juhász Erika – Sotkóné Máté Krisztina ­– Ponyi László: Társadalmi és kulturális tőke – válságok és folyamatok

Lukács László: Közösségfejlesztések Országszerte – Az EFOP 1.3.1 kiemelt projekt kapcsolódása a 2017. március 22-én kiírásra került TOP 5.3.1 (a megyei jogú városoknál pedig a TOP 6.9.2) „A helyi identitás és kohézió erosítése” pályázathoz.

Csóka Eszter: Tudástranszfer, a csoportos tanulás élménye – Tudásmegosztó alkalmak a Cselekvő közösségek projektben

KÖZÖSSÉGEK HETE 2017

Ünnepeld a közösséged!

2017-ben először: Közösségek Hete

Közösségek Hete – Kaleidoszkóp

Holczer Mónika: Közösségi szeretetüzenetek – A Közösségek Hete játékosított gerillakampánya

Baloghné Uracs Marianna: „Egy hét, ami rólunk szól” – A Közösségek Hete Bakonybélben

Szabó Judit Nikoletta: Mezítláb a piacon

KÖZÖSSÉGI INSPIRÁCIÓ

Tóth Vivien: Egy szomszédsági munka utórezgései – Az Újpalotán folyó közösségfejlesztési folyamat és elért eredményei

Nádasi Dóra: A Kemencés Ház Komáromban a művészet, gasztronómia és közösségek találkozásának színtere

Fehér Gyöngyvér Rozália: „Ha kell, együtt is mozdulunk, együtt is lélegzünk” – KoBeKo Közösségi Kultúrkohó

Simor Katalin: „Az építő emberek közé tartozom” – Jantyik Zsolt közösségekről, szemléletről, identitásról

Szabó Judit Nikoletta: A digitális nomádoktól az innovatív munkaközösségekig – A közösségi irodákban rejlő lehetőségek. Beszélgetés Dehelán Gáborral, a Budapest Launchpad – Thehub.hu közösségi iroda coworking specialistájával